Valahol az űr mélyén van egy bolygó, amely az emberiség új otthona lehet. Buja dzsungel, terebélyes óceánok, lélegző levegő és kompatibilis állatvilág borítja a felszínt, és egy második esélyt ad az embereknek a bolygó irányítására, de mindig lesz egy kis probléma: bárhová is mennek az emberek, embereket is hoznak magukkal. A gyönyörű új Albaryne bolygót évszázadokkal ezelőtt telepítették, és az emberek fejlett városokban élnek, de lázadás hevül a totalitárius kormány ellen, és nem kell sok ahhoz, hogy megragadja magát. Leo azon volt, hogy visszaszerezzen egy műtárgyat, amikor a szórólapját szabotálták, hogy hatalmas robbanást idézzen elő, amikor visszatért a laborba, és most a bolygón minden biztonsági robot a fejét keresi.
Lunark egy tudományos szakember.-fi kaland Albaryne világában, a dzsungelektől és városoktól a börtönökig és az űrig. A főhősnek, Leónak egy ritka betegsége van, ami miatt gyorsan öregszik, de napról napra megbirkózik vele, és az egyetlen igazi bizonyíték a gyorsan őszülő haja. Ez az első utalás Albaryne titkaira, amelyek mind feltárulnak, ahogy Leo fut, harcol és egyik díszletből a másikba ugrik. Filmes platformerként a történet ugyanolyan fontos, mint a cselekmény, és a Lunark mindkettőt a’90-es évekbeli módon nyújtja.
A mozi platformer néhány évtizeddel ezelőtt volt a legnépszerűbb, olyan címekkel, mint a Flashback, Prince Persia, Blackthorne és Oddworld egyértelműen ugyanazon a játékterületen dolgozik. A Lunark jól illeszkedett volna hozzájuk, bár a művészeti stílus némi magyarázatot igényelhetett volna a vaskos pixeles stílusa miatt, amely még az akkori játékoknál is alacsonyabb felbontású. Megszokni kell, de néhány jelenet után a pixeles megjelenés csak egy másik aspektusa a játéknak, és minden mozdulat zökkenőmentes animációja, egyszerre nyilvánvaló és finom, mintsem pótolja a hiányzó részleteket.
Míg az expresszív animáció a filmes platformerek fő részét képezi, a karaktervezérlésnek van egy sajátos érzése, amely az ilyen típusú játékok fő részét képezi, annak ellenére, hogy a műfaj címe nem utal arra, hogy ez kötelező. A mozgás és minden cselekvés a karakter tempójához igazodik, és Lunark is ezt a konvenciót követi. Az ugrások nem történnek meg addig, amíg az Oroszlán lábfejét letenő animáció be nem fejeződik, legyen szó sétálásról vagy futásról, és ez igaz a fegyverhúzásra is. Ez egy olyan rendszer, amely eleinte merevnek és nem reagálónak tűnhet, de valójában nem az az oka, hogy mennyire kiszámítható az időzítés, ha már játszottál egy kicsit. Leo X mennyiségű helyet foglal el, hogy betörjön egy futásba, és meg kell nyomnia az ugrás gombot, miközben Y képpontot fut a széle előtt. Az időzítés is elnéző, így ha már megismeri, hogyan működik, Leo ugró és harci mozgásokon megy keresztül, érzékeny pontossággal, és az animáció minden mozdulatot elad.
Az sem árt, ha Oroszlán minden pillanatban jó számú mozdulattal rendelkezik, és az ugrások tökéletesen el vannak osztva, hogy kihasználják azokat. A kis hézagokat álló ugrással lehet kiküszöbölni, míg a kicsit nagyobbaknál szükség lehet a futás gombot lenyomva tartani egy álló távolugráshoz, a legnagyobb réseken pedig általában van egy kis extra platform, hogy Oroszlán futni tudjon. Az Oroszlán egyenesen felugorhat, hogy megragadja a párkányokat, vagy lemászik, hogy lelóghasson az emelvényről. Ez utóbbi mozdulat különösen hasznos az őrök látóköréből való távolmaradáshoz vagy egy olyan csepp leszállásához, amely egyébként halálos lenne. A tekercselés nem csak a kis rések alatti beszorításhoz, hanem az útból való gyors kiszakadáshoz is jól jön, és amint felszabadul egy kis hely Oroszlán és az ellenség között, ideje elkezdeni visszalőni.
A harc, csakúgy, mint a platformozás, nem olyan nehéz, ha elolvassa a mintákat. Minden ellenségnek néhány lövést kell letennie, de egyértelmű jelei és válaszai vannak, így bár lehetséges egy-két alkalommal meghalni, ha a legjobb megközelítést alkalmazzuk, a legtöbb haláleset abból fakad, hogy rosszul értelmezi a platformot, és túl messzire esik. Az ellenőrző pontok néha távol lehetnek egymástól, és néhány félreértett ellenséges találkozás vagy környezeti csapda könnyen nullára zúzhatja Leo szívét, de egy kis időzítés, türelem és odafigyelés a leghosszabb szakaszokon is túl lesz túl sok ismétlés nélkül.
Záró megjegyzések:
A Lunark egy erős mozi platformer, több mint elég jó ahhoz, hogy a műfaja klasszikusaival együtt szórakozzon. Az animáció révén a pixelművészet részletesebbnek tűnik, mint amilyennek az alacsony felbontás az állóképernyőkön tűnhet, a mozgások tisztasága pedig fokozza a merev vezérlőelemeket, hogy minden helyzethez eléggé érzékeny legyen. A játék során végigszórt, teljes képernyős rotoszkópos jelenetek fantasztikusan néznek ki, alkalmanként epikus (bár rövid) pillanatokat biztosítva az egyik szint és a következő között. Maguk a pályák is jól megtervezettek, a platformok, a rejtvények, a harci és jutalmazó titkok nagyszerű kombinációjával. Az egész kaland egy elég ésszerű hat óra vagy kevesebb alatt teljesíthető, és a tizenkét szint mindegyike véget ér, mielőtt ismétlődni kezdene. Albaryne története bonyolultabb, mint amilyennek elsőre tűnik, és Leo Lunarkon keresztüli utazása nem hagyja el ugyanúgy a bolygót, mint amikor elkezdte.