A Callisto Protokoll tragikus volt gyújtáskimaradás, amely jócskán elmaradt a benne rejlő lehetőségektől. Az unalmas harc, a kiszámítható történet és a félelmek ijesztő hiánya összeolvadt, és a Striking Distance Studios halványan debütált.
A javításhoz hasonlóan a megjelenés utáni DLC is lehetőséget kínál a hibák kijavítására és a kritikák kezelésére. (És bőven van miből válogatni.) A Final Transmission lehetett volna az a bővítmény, amely helyrehozza a dolgokat a kezdő horror címhez. Sajnos ugyanazoktól a problémáktól szenved, mint az alapjáték, és elmeszesíti, mennyire alapvetően hibás a The Callisto Protocol.
A Final Transmission megtartja az alapjáték egyetlen fényes foltját – hátborzongató látványvilágát és megvilágítását –, de megtartja azt is. minden utolsó hibája. A közelharc ragadós és ismétlődő. Az automatikus kitérő nem vonzó, és ugyanazokra a mintákra várni fárasztó. Ez különösen igaz azokra a bosszantó pillanatokra, amikor az ellenségek átütik a találatokat, hogy olcsó lövésekhez jussanak. A célzás lebegő és pontatlan, ami különböző okok miatt hasonlóan kellemetlensé teszi a lövöldözést.
Bonk, öblítse le, ismételje meg.
A Final Transmission még azzal is megpróbálja megfűszerezni a harcot, hogy új közelharci fegyvert ad a játékosoknak: a Kinetic Hammer-t. Ez a robbanószerszám minden tekintetben felülmúlja a kábítóbotot, mivel szinte bármit porrá zúz, és kevés találattal elpusztítja. Ennek a ragacsos, fröccsenő látványnak köszönhetően a klubbotozó mutánsok elégedettek lehetnek.
De ez a fegyver, mint a legtöbb dolog ebben a játékban, több szinten is meghibásodik. A súlyos támadás most egy lökéshullám, amely a fogadó oldalon mindent felborít vagy elkábít, de nincs igazi mélysége. A játékosoknak csak az a feladata, hogy feltöltsék, megvárják, amíg az ellenség közel kerül, és addig ismételgetik a hatásterület-slamot, amíg minden véres darabokra nem változik.
Ezt az unalmas stratégiát az új biobotoknál javasoljuk, amelyek ellenállnak a más típusú károsodásoknak. Az, hogy megfordíthatjuk ezeket a nyálkás kiborgokat, és a mellettük való elsurranásról a roncstelepre küldhetjük őket, jó módja annak, hogy felgyorsítsuk a tempót. A közelharc azonban túl unalmas ahhoz, hogy szórakoztatóvá tegye ezt a változást. És további bónuszként az ellenség is megmagyarázhatatlan módon időnként lökéshullámokat fog át, hogy kizsigerelje a játékost. Ez egy újabb fájdalmas pont az amúgy is kellemetlen élményben.
A Biobotok elől elrejtőzni nem ijesztő.
A Biobotok tönkretétele előtti pillanatok sem ijesztőek, mivel a Final Transmission mentes a feszültségtől. Az ellenségek gyakran ugrálnak ki minden felhalmozódás nélkül (még a Biobot is véletlenszerűen kerül bemutatásra), vagy hátborzongató hangzásbeli előképek nélkül, és a találkozások közötti pszichológiai horror próbálkozásai nevetségesek.
A Final Transmission új hallucinációi tele vannak elcsépelt klisékkel, amelyek a legrosszabb horrorjátékokban megtalálhatók. Itt van a végtelenül hurkolt folyosók sora, egy szoba, amely megváltozik, ahogy a játékos megfordul, szellemellenségek, amelyek valójában nincsenek ott, és véres graffitik baljós üzenetekkel. Az akcióhorror részek túl hétköznapiak ahhoz, hogy kompenzálják ezeket az elcsépelt próbálkozásokat, hogy a játékos fejébe kerüljenek, ami azt jelenti, hogy a The Callisto Protocol még mindig egy horrorjáték, amiben alig van horror.
A pszichológiai elmozdulás a horror számára is hatékony eszköz lehet. A főszereplő Jacob Lee kételkedni kezd épelméjűségében, miközben további utálatosságoknak van kitéve, és megkérdőjelezi, mi a valóság. A játék azt akarja, hogy a játékosok másodszor kitalálják mindazt, amit a játék rájuk dob, ami más megközelítés, mint az alapjátékban. Megfelelő kezekben, jó írócsapattal ez egy nyerő beállítás lehet. Működött az Event Horizonnál és – ami még relevánsabb – a Dead Space franchise-nál.
A Final Transmissionnak azonban alig van története, amiről beszélni lehetne. Túl sokáig hagyja a játékosokat a sötétben botorkálni, kevés hatékony előképe az egyetlen nagy sztori üteméhez. A végén lévő zord fordulat megpróbálja megvilágítani a helyzetet, de nagyon hirtelen jön, és olyan kérdéseket vet fel, amelyek tátongó lyukakat szúrnak ki az egész előfeltételen. Ez egy találóan baljós finálé, de teljesen megérdemelhetetlen – aláássák azokat az elhúzódó kérdéseket és egy tréfás kredit utáni jelenet.
A Callisto Protokoll: Végső átvitel DLC áttekintése: A végső ítélet
Egy következetlen történettel, a félelmek teljes hiányával, és ügyetlen harc, a Final Transmission egy sekély utolsó levegővételt tesz lehetővé a Callisto Protocol számára. Ez az új franchise az indulás óta elveszett az űrben, és a javítások és a DLC-k rohama sem tett kisebb csalódást. A Final Transmission csak rávilágít arra, ami már korábban is rossz volt a Callisto Protokollban, és biztosítja, hogy ugyanolyan rosszul végződjön, mint ahogyan elkezdődött.
Részletes látványvilág gyönyörű megvilágítással Rossz tempójú történet egy csavarral, aminek nincs értelme Nevetséges félelmek és teljes hiány feszültség A Combat továbbra is nehézkes, és az új kalapács ezen nem változtat.
Jogi nyilatkozat: A Callisto Protocol: Final Transmission áttekintése a kiadó által biztosított PS5-példányon alapul. Ellenőrizve az 1.024.000 verzióban.
